Biliárdasztal és biliárd kellék kedvező áron!

Cégünk biliárdasztal és biliárd kellék forgalmazással foglalkozik.
Elérhető árú termékeket kínálunk szórakozóhelyekre, klubokba, illetve otthoni használatra. Reméljük nálunk Ön is megtalálja a megfelelőt!

A Pool-biliárd kialakulása

A pool-biliárd Amerikában jött létre. A bevándorlók honosították meg az Európában már eléggé elterjedt biliárd különböző változatait új hazájukban, melyek aztán az ottani emberek igényei szerint módosultak, formálódtak. Ennek a folyamatnak egyik eredménye a ma ismert pool is.

A biliárd elterjedése az amerikai kontinensen

Pontosan nem ismert, hogy mikor került az Újvilágba az első biliárdasztal, de a legvalószínűbb, hogy holland, vagy angol telepesek vitték magukkal valamikor a XVII. században. Az első írásos feljegyzés 1709-ből származik Virginiából.

Elegáns biliárd szalon a XIX. század végén
Biliárd szalon Carroltonban (1876)

A XVIII. század folyamán a biliárd igen népszerűvé vált a tengerentúlon, ezért több bútorkészítő vállalkozás is biliárdasztalokat kezdett gyártani. Ezek az asztalok jó minőségűek voltak, de még kis szériában készültek. Így a magas ár miatt csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, hogy saját biliárdasztalt vásároljanak, viszont az átlagemberek egyre több nyílvános helyen találkozhattak a játékkal. New Yorkban 1824-re megközelítőleg két tucat biliárdasztal állt az emberek rendelkezésére szalonokban, hotelekben, illetve kávézókban. 1850-re ez a szám már 60-ra nőtt.

Michael Phelan munkássága

Michael Phelan
Michael Phelan

A biliárd robbanásszerű elterjedése Amerikában nagyrészt egy Ír bevándorlónak, Michael Phelan-nak köszönhető, akit később az amerikai biliárd atyjaként emlegettek.
Phelan amellett, hogy profi biliárd játékos volt, újságcikkeket, tudósításokat is írt a biliárddal kapcsolatban, mint fejlesztő és feltaláló pedig a játékszabályokra és a játék sztenderdjeinek felállítására is nagy hatással bírt. A mai pool-biliárdasztalokon található mandinerek formája, és az asztal felső peremén elhelyezkedő 18 célzást segítő pont, az ún. „gyémántok (diamonds)” megjelenése is neki köszönhető. 1850-ben könyve jelent meg a biliárdról, mely az első ilyen témájú kiadás volt Amerikában.
Cége, a Phelan- Collender pedig biliárdasztalok készítésével foglalkozott. Ez a vállalkozás 1884-ben egyesült az addigi fő konkurenssel a J. M. Brunswick -Balke vállalattal, így jött létre a Brunswick-Balke-Collender, mely a XX. század közepéig szigorú ellenőrzés alatt tartotta a sportág alakulását.

A játék variációk alakulása

Az 1870-es évekig a legnépszerűbb amerikai játék a Négygolyós biliárd (Four-Ball) volt, mely az akkor elterjedt angol biliárd továbbfejlesztett változata volt.
Ezt egy nagy, 12 láb méretű asztalon játszották, négy golyóval, mely közül kettő fehér, kettő piros színű volt. Az asztalon négy lyuk helyezkedett el. Pontot szerezni azzal lehetett, ha a meglökött fehér golyóval sikerült lyukba küldeni egy másik golyót, vagy sikerült karambolt létrehozni, vagyis ha a fehér golyó ütközött két, vagy három másikkal. A Négygolyós biliárdnak az évtized végére két variációja jelent meg és vált népszerűvé.
Az egyik játékban csupán három biliárdgolyó szerepelt egy lyuk nélküli asztalon. Ez volt az úgynevezett „Straight-Rail”, melyben a golyók ütköztetésével lehetett pontot szerezni. Ez nagyban hasonlított a karambol biliárdhoz.

Elegáns biliárd szalon a XIX. század végén
Elegáns biliárd szoba Springfieldben (1874)

A másik leszármazottja a Négygolyós játéknak a Tizenötgolyós-Pool, mely a modern pool-biliárd ősének tekinthető.
A pool (magyarul: fogadás) szó eredete:
A XIX. században a lóversenyek fogadó termei, a „poolroom”-ok a társasági élet egyik fontos helyszínét képezték: az emberek itt tették meg a téteket az aktuális futamokra.
A versenyek szünetében szerették elütni valamivel az időt. A fogadótermekben ezért többféle szórakozási lehetőség is volt. Nemcsak biliárd, hanem például kártyajátékok, póker is. Valamiért pont a biliárd volt az, melyet a köznyelvben a fogadó helyiségek nevére kereszteltek. Így született meg tehát a pool-biliárd elnevezés.

A Tizenötgolyós-poolban 15 számozott és egy fehér golyó szerepelt. Ha a játékos lyukba küldött egy golyót, akkor annak a számát pontszámként megkapta. Az összpontszám 120 volt, ha az egyik fél 61 pontot szerzett, akkor nyert. Ezt a játék változatot, -melyet 61-es pool néven is ismertek- játszották az első Amerikai Pool bajnokságon 1878-ban. Később a játékszabályokat módosították. Már nem számított a golyók sorszáma a pontozás során, csak a mennyisége.
Később megjelent a 14.1-es pool, mely kiszorította a tizenötös poolt a bajnokságokról. Ebben a játéknemben aki az utolsó golyót lyukba küldte az kezdhette a következő játszmát, a pontok nem nullázódtak le, hanem játékról-játékra továbbvihetők voltak.
A nyolcas pool (mely Magyarországon ma a legismertebb játék) a XX. század legelején jött létre. A kilences pool pedig 1920 körül.

Az amerikai biliárd története a századfordulótól napjainkig

biliárdasztal a Fehér házban
Biliárdasztal a Fehér házban (1928)

Amerikában 1878-tól az 1900-as évek közepéig csaknem évente rendeztek biliárd bajnokságokat, melyek igen nagy nyilvánosságot kaptak. Még a cigarettásdobozokra is a játékosok képmása került. A biliárd fontosságát az is jól példázza, hogy a polgárháború alatt is voltak versenyek, melyek eseményei gyakran nagyobb hírverést kaptak, mint a háború történései.

Az 1930-as évekig a pool és a karambol játékok egyforma népszerűségen osztoztak, azonban az elkövetkezőkben a pool-biliárd került előtérbe, mely a II. Világháború során a katonák körében népszerű kikapcsolódásnak számított. A profi játékosok körbeutazták a katonai táborhelyeket és bemutatóikkal szórakoztatták az embereket.

A háború után azonban komoly visszaesés volt tapasztalható. A világégés után hazatérő férfiak az otthonteremtéssel, karrierépítéssel voltak elfoglalva. A kellemes délutáni időtöltés a biliárdasztal mellet már a múlté volt. A biliárdszalonok egymás után zártak be, az 1950-es évek végére úgy tűnt, hogy a biliárd örökre eltűnik az emberek életéből.
Hogy ez mégsem így történ az nagymértékben a mozinak köszönhető.

The Hustler borító, rajta Paul Newman
The Hustler (1961)

1961-ben Paul Newman főszereplésével bemutatták a The Hustler (A svindler) című filmet, mely egy zűrös életétű pool játékos történetét mutatta be.
A hatás nem maradt el. Rövidesen biliárdszalonok nyíltak meg és a 60-as évek hátralévő részében a biliárd kezdett újraéledni, azonban a társadalmi problémák, a Vietnámi háború, a szabadtéri sportok népszerűsége ismét hanyatlást hozott a sportág számára.
1986-ban aztán bemutatták a nagysikerű film folytatását The Colour of the money ( A pénz színe) címmel Martin Scorsese rendezésében.
Paul Newman mellett a másik főszerepet egy fiatal feltörekvő színész Tom Cruise kapta meg. Az általa alakított figurának köszönhetően a fiatalabb generáció számára is vonzóvá vált a biliárd, melyhez már egy újfajta életérzés kapcsolódott.
Hamarosan ízléses szórakozóhelyek, éjszakai klubok, szalonok nyíltak meg, ahol jó minőségű biliárdasztalokon, minőségi felszereléssel játszhattak az emberek kellemes környezetben. A biliárdozás a társasági élet egyik lehetséges formája lett és sok követőre lelt ismét.

A XX. század végén az amerikai életforma, -melynek a pool-biliárd is része volt immár- a televíziónak és a mozinak köszönhetően emberek milliói számára vált kedvelté világszerte.

(A szöveg a Biliárdcentrum.hu tulajdonosának előzetes engedélye nélkül nem publikálható, interneten való megjelenítése könnyedén lenyomozható és jogi következményeket von maga után!)

Elérhetőségeink:

+36-20-594-9127
uzenet@biliardcentrum.hu
1158 Budapest Késmárk utca 32.
Webes ügyfélszolgálat: H-P 9:00-17:00
Üzlet: H-P 9:00-18:00, szombat és vasárnap zárva